Tipikusan az a könyv A szobalány, amire jó eséllyel soha nem
figyelek fel, ha nincs Park Chan-Wook mérsékelten botrányos, de elég szép
kritikai sikert aratott filmje – amit eddig nem láttunk, de előbb-utóbb biztos
meglesz. Mondjuk, hogy mennyire követheti a film a könyvet, azt el nem tudom
képzelni, mert a rendező előző alkotásai alapján mi sem áll távolabb tőle, mint
ez a viktoriánus átverősdi.
Nem is igazán tudom, mennyire
vegyem komolyan Sarah Waters könyvét.
Annyira régen olvastam ilyen nagyívű, ködös-romantikusra hangolt, kicsit
Dickens-i és nagyon angol társadalmi drámát, hogy hirtelen el sem tudom
helyezni magamban. Furcsa (stílusbeli) hasonlóságot mutat egyébként Eleanor
Catton A fényességek-jével, ami a tavalyi év egyik legnagyszerűbb
olvasmányélménye volt – csak míg Catton az újkori szépirodalom
eszközkészletével idézte meg a viktoriánus nagyregények világát, Waters mintha
vállaltan viktoriánus epigon lenne, bármiféle modernitásra törekvés nélkül. De
legalább nagy adag felszín alatt fortyogó erotikával. Ami olvasás közben bennem
leginkább vicces benyomást keltett.
Mert egyébként ez egy ízig-vérig
szélhámosregény. Egy ideig szerethető, aztán önmagukból igencsak kivetkőző
szélhámosokkal. London leglepusztultabb vége, pitiáner zsebmetszők, utcalányok
és gyilkosok otthona, ahol a lopott ezüstről szinte magától ugrik le a nemesi
címer, az igazi arany pedig elpirul a hamis láttán. Ahol a zugárvaházban a
csecsemőket ginnel csendesítik, a padlásszoba ablakából pedig épp rálátni az
akasztófára. Itt nő fel Sue Trinder, az árva lány, akire várhatna közönséges
utcai tolvaj sors is, mégis máshova vezeti útja: egy magányos lány mellé, aki
egy eldugott kúria magányában éldegél különc nagybátyjával, és akit egy
gátlástalan szélhámosnak el kell csábítani a mesés örökségért. Ebben segédkezne
Sue, ha meg nem szeretné a velejéig ártatlan, elnyomott Maud-ot, aki gyerekes
rettegéssel vágyja a nagyvilágot, még ha képzelete meg is reked a könyvtárszoba
és a birtokszéli temető közt. Aztán persze kiderül, hogy senki sem az, aminek
látszik.
Kár lenne tagadni, hogy van itt
fordulat, igazi kalandos-romantikus nagyregénybe való, amitől ha egy délutáni
sorozatban látja, egy emberként dobná el az agyát fél országnyi tévénéző. Hogy
meglepni mégsem tud igazán, az kizárólag annak köszönhető, hogy Waters kicsit
túlságosan erőszakosan lebegteti az első oldalaktól kezdve: átverés lesz itt,
kedves olvasó. És bár másra számítasz, szíven ütni már nem tud. Hacsak nem
egyvalamivel…
Mert amit nem érhet itt rossz
szó, az a hangulatábrázolás és az érdekesebbnél érdekesebb jellemek sora.
Persze típusok ők, de mégis: tudnak meglepetéssel szolgálni. A különc kutató
nagybácsi, aki kutatása tárgyának nem épp szokványos témát választ; a szélhámosokat
kinevelő nagyszívű asszonyság, aki nem rest a neki legfontosabbat is
feláldozni, ha elég sok pénz forog kockán; a két nagyon is különböző törekvés
mentén felnevelt leányzó, aki bizonyos szempontból semmit sem tud az emberi
romlottságról, más szempontból viszont mindent – egytől egyig remekül sikerült
karakterek, akik élővé teszik ezt a groteszk mesét.
Amihez a környezetet a jól ismert
nyomornegyedek bűze mellett a tán még jobban ismert világvégi kúriák esőből és
ködből kibukkanó alakja adja. Látható, Sarah Waters panelekből dolgozik. Ettől
még könyve szerethető, szórakoztató, kellemes elmélyülés a viktoriánus kor
fojtogató, nyomorral, perverziókkal és évtizedes titkokkal terhes világába. No
meg az emberi lélek mélyére, amelynél mocskosabb nyomornegyed tán a világon nincs.
Kiadó: Gabo
Fordító: Tóth Gizella
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése