2017. május 31., szerda

Cirque du Soleil: Varekai

Hát ez is eljött végre. Az utóbbi években túlzás nélkül beleszerelmesedtünk az újcirkusz műfajába, és hála a jószerencsénknek, a legtöbb hazánkban turnézó együttes előadását sikerült elcsípni legalább egy alkalommal. Nem is beszélve immáron világhírű „saját” újcirkusz-társulatunkról, a Recirquelről, akiknek minden darabját láttuk – és akik az ötödik után is bírják csodálatunkat. Eddig egyetlen, ámde igen markáns hiányt dédelgettünk. Sosem sikerült megnézni egyetlen Cirque du Soleil előadást sem. Márpedig akit kicsit is érdekel ez a már nem is annyira új műfaj, annak egyszer muszáj megnézni a műfajteremtőket… Az ok persze prózai: a kanadai világelsők nem a kisszínpados árkategóriába tartoznak, kizárólag méregdrága arénashow formájában tekinthetők meg, esetleg egy laza Las Vegas-i túra keretében, de valljuk be, erre kevés az esély. Hát, tavaly karácsonykor malacpersely elő, a fa alatt pedig ott feszítettek a jegyek májusra.

És jött a Varekai…

Pici gyorstalpaló a társulatról, bővebb infóért ott a Wikipedia. A Cirque du Soleil 1984-ben alakult Montrealban, akkoriban úttörőnek számító cirkuszi társulatként, állatszámok nélkül, kizárólag az akrobatikára helyezve a hangsúlyt, némi történetet is csempészve az attrakció mellé. A kezdeti botladozásokat hamar elképesztő világsiker követte, a kivételes körítés, a show-elemek, a világ minden tájáról vendégszerepelni hívott artisták, táncművészek és tornászok, az élőzene és a színházi jelleg kiemelte a társulatot a hagyományos cirkuszok világából. A kétezres évekre a Cirque du Soleil fogalom lett: akrobatái Hollywood krémjének feje felett pörögtek-forogtak az Oscar-díj átadókon, Las Vegasban jelenleg is nyolc állandó show-juk fut a legnagyobb szállodákban, Disneylandben saját színházuk van és folyamatosan több csapattal és előadással járva a világot felléptek már a legtöbb nagyvárosban. Jelenleg is húsznál több előadásuk fut párhuzamosan itt-ott a világban, több ezer embert foglalkoztatnak és több száz, a világ élvonalába tartozó artistával működnek együtt.


Mindez azért fontos, hogy lássuk: a Cirque du Soleil bizonyos szempontból egy gyár. Minden egyes közreműködője iszonyú profi kell legyen hogy ez a gépezet így működjön, a színpadot eleven őserdővé varázsoló táncosokat és artistákat aztán végképp nem illetheti kritika, de tudnunk kell: patikamérlegen kimért show-t látunk. Épp ezért felesleges is azt az ihletettséget, azt a színházi élményt, azt a szívbe markoló történetet és intimitást várni, amit például a Finzi Pasca Társulat minden egyes előadása nyújt. Milyen érdekes egyébként… Daniele Finzi Pasca rendezett a Cirque du Soleil-nek (egyik legsikeresebb előadásukat, a Corteot), nemrég elhunyt felesége és cirkuszának társalapítója, Julie Hamelin pedig a Cirque du Soleil-ből kivált Cirque Éloize egyik alapítója volt. Ha túlzás is azt állítani, hogy mindenki a Cirque du Soleil köpönyegéből bújt ki, az tény: az újcirkusz elitjében nehéz eldobni úgy egy követ, hogy ne találj el valakit, akinek volt már köze hozzá… Nem azért szaporítom ám itt a semmitmondó szavakat, mert nem tetszett az előadás, nehogy azt higgyétek: csak próbálom körvonalazni, hogy is áll a dolog ezzel a számos különböző habitusú társulattal.

Persze miközben néztem a szóban forgó előadást - Varekai: Az erdő meséi - mindez meg sem fordult a fejemben. És ez jó. Ha el tud varázsolni az attrakció, amit látok; ha maradék nélkül ki tud rántani a hétköznapokból és tátott szájú kisgyerekké tud változtatni a varázslat, amit elém pakolnak; akkor igazából az sem számít, ha utólag, amikor elgondolkodom rajta, azt mondom magamban: nem érintett meg. A Varekai gyönyörű előadás: van szeretnivaló története egy szárnyaszegett angyalról, aki az erdőbe zuhanva hiába próbálja újra felfedezni a repülés élményét, mígnem a szerelem révén végre újra átélheti; borzongatóan szép zenéje elképesztő énekesekkel; a közönséget cukin bevonó bohóc-ceremóniamesterei; látványos díszlete és még látványosabb jelmezei és persze félelmetes színpadi trükkjei. Artistái nem hiába a világ legjobbjai: noha a trükkök jó része önmagában nem volt újdonság (sőt, büszkeségre ad okot hogy szigorúan véve például a Recirquel tagjai is tudják ugyanezt), a sebesség, az összhang, a tömegjelenetek és az eszközhasználat bátorsága lélegzetelállító volt.

Mégis, ami hiányzott, az valahol az ember. A lélek, ami ott ült a La Veríta, a Donka vagy a (csak töredékesen látott) Per Te minden színpadképén. Hogy az artisták nem csupán a testüket, hanem a lelküket is elénk pakolják. Az újcirkusz nekem mindig cirkusz és színház, nagyjából ugyanolyan arányban. Ennek az alzsánernek a legnagyobb művelője ma kétségkívül Daniele Finzi Pasca és az ő társulata. Hatalmas öröm, hogy a Recirquel egyre közelebb ér hozzá. A Cirque du Soleil pedig egy egész más irányba indult és futott be hihetetlen pályát. Amit csinálnak, abban ők a legprofibbak. Megnézem-e másik előadásukat? Ha tehetem, gondolkodás nélkül. Tátott szájjal rácsodálkozva az attrakcióra. De csak a szememet tudják jóllakatni, a lelkemet nem. 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...